2016. február 29., hétfő

Hálószoba lomtalanítása

     
Image courtesy of James Barker at FreeDigitalPhotos.net

    HÁLÓSZOBA


       Az egyik legfontosabb helyiség, ahol rendnek kell lennie, hiszen:
  • Itt hatjsuk álomra a fejünket egy fáradt nap után. 
  • Itt is ébredünk fel, ez a nap kezdésének helye, ha tele van minden kacattal, észre se vesszük, és frusztráltak leszünk már kora reggel.
  • Nem elhanyagolható, hogy ez a házastársak privát helyisége is.
  • A gyerekek a szülőktől vesznek példát. Hiába mondjuk, hogy a szobájuk egy háborús övezet, miközben a miénk se áll sokkal jobban. Mutassunk példát azzal, hogy a szülők szobájában mindig rend van.

Kezdjünk neki!

  1. Vegyünk egy szemeteszacskót, gyorsan fussunk át a szobán, és szedjük össze a szemetet, ami csak úgy ott hever.
  2. Fogjunk egy dobozt, egy kosarat, ebbe rakjunk majd bele mindent, aminek nem a hálószobában a helye. Ezt később majd helyre rakjuk.
  3. Kezdjük a fiókokkal, éjjeli szekrényekkel. Vegyünk ki mindent belőlük, töröljük ki, válogassuk át a cuccokat, próbáljuk meg a dolgokat rendszerezni valami szerint, majd rakjuk vissza őket. Ezekre jó ötlet például kis dobozok, régi cipős dobozok teteje, hogy egy helyen maradjanak a dolgok, mikor a fiókot ki-be húzogáljuk.

  4. Ne tartsunk túl sok mindent a hálószobában, mert nyomasztani fog a hangulata.
  5. A sík felületeket pár dekorációs (max.3!)dolgon kívül tartsuk szabadon, máris rendezettebb hatást kelt az egész szoba.
  6. A ruhásszekrény több időt vesz fel, viszont nagyon fontos, hogy kiszelektáljuk, amit már nem használunk. Tippek a képre kattintva! 
  7. Az alsóneműs fiók rendszerezése is hátra van. Ha fiókban tartod őket, itt egy pár tipp segítségül. Kattints a képre!
  8. Egy jó ötlet például, ha helyhiányban szenvedsz,egy szatyrot felakasztani egy vállfára, és abban tárolni pl. a zoknikat. 
  9. Hogy fenntartható legyen a rend, helyezz el a hálószobában egy szennyesnek kijelölt kosarat, dobozt (ez dekorációként is működhet), így este ahelyett, hogy a székre, földre ledobnád a ruháid, mehet egyből a kosárba.
  10. Pár tárolási ötlet még:
    Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest


Forrás: Pinterest

   Jó munkát és utolsónak hadd adjak egy tippet: Tegyél be egy jó zenét, sorozatot, miközben lomtalanítasz...jobban fog menni :) Lomtalanításra fel! Írd meg, ha sikerült!


2016. február 26., péntek

Egyszerű útmutató a lomtalanításhoz

Follow my blog with Bloglovin      
       Mindenkinek akad pár limlom a lakásában...Van akinek jóval több is. Függetlenül attól, hogy mennyi limlomot őrzünk otthonunkban, csak hasznunkra válik, ha alapos lomtalanítást végzünk, és kidobjuk azokat a dolgokat, amikre nincs szükségünk, nem használunk, nem is tudjuk, hogy egyáltalán léteznek. Állandó káosz érzésünk van egy olyan lakásban, ami tele van haszontalan dolgokkal.
      Nem beszélve arról, hogy árt testi, lelki, mentális egészségünknek is. Az emberek frusztráltak lesznek, ha maguk körül több dolog van , mint amit képesek kezelni, karbantartani. A szemét stresszt okoz. Ha nem gonoskodunk a szemét kidobásáról, az egészségünkről sem gondoskodunk.

Mikor probléma a rendetlenség, a felgyűlt limlom?

  • Sok ember mértéktelenül sok időt és energiát pazarol arra, hogy tárgyakat keres a lakásban.
  • Nem lehet megőrízni a tisztaságot, ha sok kacat vesz körül.
  • Extrém esetekben penész, rengeteg por felhalmozódik, és nem utolsó sorban tűzveszélyt is okozhatnak.
Mit nevezünk limlomnak?
  • Minden olyan tárgyat, ami nem ad értéket az életedhez.
  • A lomtalanítás arról szól, hogy olyan dolgoknak csinálsz helyet, amik számítanak.
Miért kéne lomtalaníts?
  • Elsősorban jó stresszoldó, hiszen a lomtalanítás elvégzésével úgy érzed te irányítasz, és büszkeséggel tölt el a teljesítményed.
  • Extra helyhez jutsz a lakás több pontján, ezzel nem csak üdébb, tágasabb lesz az otthonod, de könnyebben karban tudod tartani, kevesebb időt fogsz takarítással tölteni.
  • Végre számon tudod tartani miket birtokolsz, és kevesebb pénzt fogsz költeni felesleges dolgokra.
Miért nehéz  kidobni a régi dolgokat?
  • Mindenkinek nehéz kidobni dolgokat, amiknek valaha értékük volt.
  • Vannak akik az emlékek miatt nem tudnak a tárgyaktól megszabadulni, mert felidéznek kedves múltbéli eseményeket. Ha elfogadjuk, hogy nincs szükségünk a tárgyakra, ahhoz, hogy emlékezzünk a múltra, könnyebb dolgunk lesz.
  • Mert úgy gondolod fizettél érte, sokba került, sajnálod kidobni. Az elköltött pénz nem jön vissza, a tágyak a mai világban rohamosan veszítenek értékükből (kevés kivétellel), sajnos ez van. Mivel a pénzt már nem kapod vissza, inkább arra kéne gondolj, hogy milyen értéket tud/fog még hozzáadni az életedhez a jövőben. Ezt tartsd számon, mikor lomtalanítasz.
Mit tarts szem előtt mikor lomtalanítasz?
  • Kezdd mindig egy kisebb dologgal, egy szekrénnyel, egy fiókkal, mert mikor kész leszel, eredményesnek fogod tartani magad, ami jó érzéssel tölt el, és még több rendrakásra sarkall.
  • A lapos felületek vonzzák a kacatokat, munkalapok, asztalok, polcok mindig tele vannak rengeteg holmival. Ha ezeket mindig tisztán tartod és minél üresebben, sokkal rendezettebb hatást fog kelteni a lakásod.
  • A dolgok kategorizálása, rendszerezése a legfontosabb egy rendezett otthon elérésehez. Amikor a dolgoknak nincs meg a pontos helyük, el kezdenek gyűlni, rendetlenséget okozva. Mindennek legyen meg a helye!
Lomtalanítás lépésről lépésre



      Mivel nyakunkon a tavaszi nagytakarítás, érdemes ilyenkor előtte még beütemezni egy lomtalanítást, hogy a tavasz beköszöntével felfrissüljünk, fellélegezzünk, és megkönnyítsük a nagytakarítást is. Erre egy kitűnő alkalom még február vége / március eleje, így a nagytakarítással is végezni fogunk Húsvét előtt. Velem tartasz? Jövő héten kezdünk! Hétfő a hálószoba napja lesz. Íme máris pár tipp, hogy mire figyelj.

Hálószoba

       Az egyik legfontosabb helyiség, ahol rendnek kell lennie, hiszen itt fekszünk le egy fáradt nap után, a mi kis nyugalom, béke oázisunk kell, hogy legyen. Ugyanilyen fontos, hogy itt is ébredünk, itt kezdődik a napunk. Ha felkelés után azt látjuk, hogy kacatok vesznek körül, rendetlenség, máris bal lábbal indulunk neki a napnak.
  • Mindig kérdezzük meg magunktól: Ez a hálószobába való? Ennek itt a helye?
  • Ne tartsunk túl sok mindent a hálóban, ha minimalizáljuk a berendezést, békésebbnek fogjuk majd érezni.
  • Ha itt található a ruhásszekrényünk, ugyanolyan fontos, hogy rend legyen benne. Szelektáljunk, szelektájunk! Egy tanulmány szerint a ruháink csupán 20%-át használjuk, a maradék 80 %-at feleslegesen tartjuk, mert vagy kinőttük/kihíztuk /megvettük, de nem hordtuk soha/.
  • Segítség a képre kattintva!



2016. február 23., kedd

Tavaszi (nagytakarítás előtt) lomtalanítás! Itt az ideje a felfrissülésnek!



      Juhééé...Február vége van..egyre többet süt a nap, ami a lelkünket is melengeti..javul a közérzetünk, derűsebbek vagyunk, tettre készek. Vagy nem? :) A háziaasszonyok előtt még igazi kihívás áll. A tavaszi nagytakarítás...
     A lakásunkat, otthonunkat is fel kell frissítenünk tetőtől talpig, vagy plafontól padlóig..:) Egész télen csak gyűlt a por a ház minden zeg-zugában, biztos nálatok is megjelentek már a pókhálók, a szekrények rendszerezésre szorulnak, ráfér mindenre egy alapos lomtalanítás. 
    A takarítás alapelve a rend. Rend nélkül nem lehet takarítani, ezért a tavaszi nagytakarítás előfutára elsősorban a lomtalanítás kell legyen, szekrények kitörlése, rendrakása. Erre kitűnő alkalom még február vége, március eleje, hogy utána belecsaphassunk a lecsóba, és még Húsvét előtt elkészüljünk a nagytakarítással. Ki tart velem?

Hogyan fogjunk neki?

  1. Először is ütemezzük be a lomtalanítást! Azt mondom kezdjük jövő héten együtt! Vagyis 2016. február 29- március 6 között. Nekem relatív kis lakásom van , szóval könnyebb dolgom lesz, ezért aki kertes házban lakik, szánjon rá 2 hetet, hisz olyan dolgok kerülnek így fel még a listára, mint garázs, pince, miegymás. Vagy ha csak a benti helységeket szeretnénk lomtalanítani, akkor azt is megtehetjük.
  2. Írjunk listát a helyiségekről, amelyeket lomtalanítani szeretnénk, azon belül, hogy pontosan mit: ruhásszekrények, gyerekek játékai, iratok, papírok, konyhaszekrény, pipere cikkek, kamra stb.
  3. Bevonhatjuk a család tagjait is, például a férjre bízhatjuk a garázst, pincét. A gyerekek a saját papírjaikat kiválogathatják.
  4. Csak fokozatosan haladjunk, és ne szökjünk neki mindennek.
  5. Kezdjük egy szekrénnyel, pakoljunk ki mindent, töröljük ki a szekrényt, fogjunk neki szortírozni: - Amit nem használtunk már rég, valószínüleg nem is fogjuk már. Dobjuk ki!  
                             - Ha valamit el tudunk adni/adományozni, azt tegyük külön!
                             - A hibás, lejárt dolgokra sincs szükségünk.
                
       Miután végeztünk, a megtartott dolgokat rendszerezzük valamilyen szabály szerint, és úgy kerüljenek vissza a helyükre.

EGY HETES LOMTALANÍTÁSI TERV:


HÉTFŐ

HÁLÓSZOBA 

  • Ruhásszekrények
  • Éjjeli szekrények

KEDD

GYEREKSZOBA

  • Ruhásszekrény
  • Játékok
  • Íróasztal

SZERDA

NAPPALI

  • Szekrények
  • Fiókok
  • Tv-szekrény
  • Íróasztal
  • Könyvespolc

CSÜTÖRTÖK

FÜRDŐSZOBA

  • Szekrények
  • Esetleg: gyógyszeres doboz
  • Sminkes cuccok
  • Takarító eszközök

PÉNTEK

KONYHA

  • Hütő / Fagyasztó
  • Konyhaszekrény
  • Konyhafiókok
  • Kamra


SZOMBAT

EGYÉB 

  • Előszoba
  • Mosókonyha
  • Cipős/Kabát szekrény
  • Garázs/Pince

VASÁRNAP

PIHENÉS :) 

Kész vagyunk!



2016. február 13., szombat

Spórolási tippek avagy hogyan éljünk meg egy jövedelemből?


       

       Egy gyermek érkezése felülmúlhatatlan öröm, ami azonban a családi költségvetés újragondolását, újraszervezését is maga után vonja. Persze ebben semmi rossz nincs, a gyermekért bármit...:D
        Mivel úgy döntöttem, inkább itthon maradok a kis lurkóval, teljesen át kellett gondolnom a kiadásainkat, átszerveznem a költségvetésünket. Mivel külföldön élünk, csak 14 hétig jár a szülési szabadság, utána vagy vissza mész dolgozni, vagy kénytelenek vagytok egy jövedelemből megélni. Szóval mostmár apára vagyunk bízva, de mint anya/ háziaasszony is sokat tehetünk azért, hogy hónap végére ne mínuszban jöjjünk ki.
       Meg kell valljam igazi kihívás feladni az "azelőtti életet", vagy visszafogni magad a vásárlással és hasonlókkal, de gyakorlás teszi a mestert. Még mindig van egyetlen dolog, amiről nem tudnék lemondani sohasem, ez az utazás/kirándulás, de inkább lemondok többszörösen más dologról, hogy ha csekély összeget is, de félre tudjak tenni erre a célra. És hát nem kell mindig messze menni szép dolgokat felfedezni. :D

Következzék 20 tipp, hogyan spóroljunk a kiadásainkkal!!


  1.  Első és legfontosabb, csinálj rendet a lakásban! Rendszerezd a dolgaidat, csinálj leltárt a  javaidról. " Hogy mennyi minden van ebben a lakásban. igaz?"  Így tudni fogod miket is  birtokolsz, amiket talán már el is felejtettél, és még véletlenül sem fogod őket újra beszerezni!  Ha rend van a ruhásszekrényben, jobban átlátod őket, jobban tudod párosítani őket, és nem  azon fogsz mérgelődni, hogy megint nincs mit felvegyek! (Kattints a képre)
  2.   Mindig ellenőrizd a kamrát, a fagyasztót, hogy mik találhatóak benne! Próbálj abból főzni ami   éppen van! 
  3.   Légy kreatív a konyhában! Egyszerű alapanyagokból is lehet finomat főzni. És nem kell        mindennap húst enni.  A húson sokat tudsz spórolni. 
  4.  Főzzél otthon étterem helyett! Ha valami drágább alapanyagot veszel is egy különleges  vacsorához, akkor is olcsóbban megúszod, mert legalább az italokért nem fizetsz.
  5.  Tervezd meg a heti menüt. Nem csak időt spórolsz vele, de pénzt is,hiszen így csak azokat az  alapanyagokat veszed meg amik a menühöz szükségesek. (Kattints a képre, és tudd meg miért  jó ha előre tervezel?)
  6. Ha megvan a bevásárlási listád, tartsd magad hozzá, még akkor is ha a pillanat hevében megkívánsz valamit. Ha otthon nem kellett, akkor nincs szükséged rá. Itt letölthetsz egy bevásárlólistát:
  7. Állíts fel egy havi keretet az élelmiszereknek, és próbáld ne túllépni azt! Ha elfogyott , elfogyott, jöhetnek a főtt krumpli és társai.
  8. Rendszeresen, 2-3 havonta csinálj nagy bevásárlást discount árúházakban (liszt, cukor, olaj, rizs, fűszerek, tészták, konzervek, egyszóval alapanyagok, amikre mindig szükség van)
  9. Drága tisztítószerek helyett, használj egy kis ecetet és szódabikarbonát. Rengeteg dologra jók, és hatékonyak. Olvass tovább a képre kattintással.
  10. Biztos, hogy szükséged van annyiféle testápolóra, krémre, hajápolási szerekre? Szerintem nem. Ha valamin lehet spórolni, akkor ezek azok.
  11. Ne vásárolj meg valamit csak azért, mert le van árazva! 
  12. Sok pénz elmegy pelenkára. Az ember persze a legjobbat szeretné  a gyermekének. Találtam egy köztes megoldást. Csak éjszakára használom a legjobb minőségű pelenkát, mert 10-12 órát is rajta van, nappal az olcsóbb is megteszi, hiszen gyakrabban kell cserélni, és nem kezdi ki a popsiját.
  13. Új ruha helyett vegyél használtat. Nagyon jó kis oldalak, csoportok vannak anyukákkal, akik egymás közt eladják a kinőtt ruhákat, amiket ti is kinőttök 1-2 hónapon belül, és te is tovább adhatod, így szinte ingyen jutsz hozzájuk.
  14. Tedd pénzzé a felesleges dolgaidat! Lomtalaníts, ami neked szemét másnak arany lehet. Nyersz rajta egy kis zsebpénzt.
  15. Manikür, pedikür, kozmetika? Csináld meg magadnak a körmeid , ápold  a bőrödet magad otthon. 
  16. Találj kikapcsolódást, szórakozást a szabadban mozi, étterem, bevásárlóközpontok helyett.
  17. A nem használt elektronikai cuccokat mindig húzd ki a dugaszból, kapcsold ki a számítógépeket ha nem használod.
  18. Nézd át a biztosításokat(egészségügyi, autó stb.), nem-e kapsz olcsóbb biztosítási társaságot, hol tudsz lefaragni belőle.
  19. A két legfontosabb a végére! Írj le/fel mindent! Vezess költségvetést, tarts számon minden egyes kiadást, hónap végén összegezd, meg fogsz lepődni mennyi hülyeségre költöttél.:)
  20. Szánj rá időt, hogy kigondold, megtervezd az életeteket, a mindennapokat, a költségvetést, a spórolást.

2016. február 12., péntek

Ruhásszekrény rendszerezése / szortírozása

   



     Hogyan fogj neki?

  1. Szedjél ki mindent a szekrényből.
  2. Egyesével vedd kezedbe a ruhadarabokat, s döntsd el, hogy hova kerül. A kukába, oda tudod adni valakinek, vagy megtartod? 
  3. Szereted, hordod is, vagy csak megvetted, mert abban a pillanatban tetszett? 
  4. Mikor volt rajtad utoljára? Ha féléve- éve nem hordtad, valószínűleg már nem is fogod.
  5. Szakadt, kopott, kinyúlt ruhák mehetnek a kukába, na jó ha meszelni akarsz akkor egyet megtarthatsz.
  6. Mielőtt visszapakolnál töröld ki a szekrényt.
  7. Rakd külön sorokba a pulóvereket, a pólókat, nadrágokat, otthon használt ruhákat( mivel otthonülő anyuka vagyok, nekem ebből sok van), pizsamákat.
  8. A szép blúzokat, ingeket, szoknyákat, kabátokat akaszd vállfára.
  9. Az elmúlt téli vagy nyári szezon ruháit ha neked is kicsi a szekrényed, rakd el a padlásra vagy valahová.
  10. Amit kiszórtíroztál, és odaszeretnél adni valakinek tedd bele egy dobozba, és a következő napok folyamán add is oda, hogy rend legyen a lakásodban.
  11. A férjem szekrényében a nyakkendőket egy vállfára akasztottam fel.
  12. A táskáknak, cipőknek érdemes egy másik helyet találni.
Itt egy pár előtte-utána kép, na nem a rendszerezésről, hanem az új lakásunk gardróbjáról. 

 












 Az alsóneműs fiókok is legtöbbször rend után kiabálnak. Hogyan tudod rendszerezni őket, ebben a posztban találod meg.  Kattints a képre!


A nagy futás, pakolás eredménye

Mostmár ennél a változatnál  maradok.


Nem is tudtam, hogy ennyi zoknija van. Ugy-e jobb ha rend van?


2016. február 11., csütörtök

Repültél már kisbabával? / Tippek babával való repüléshez


      Kezdjük azzal a sztorit, hogy még sosem repültem azelőtt. Az, hogy ezt pont egy 4 hónapos kisbabával, 2 bőrönddel, 1 babakocsival, és 1 autósüléssel + egy szóptatós párnával a karomban, teljesen egyedül kellett végrehajtanom elsőre, már önmagában mosolyt kell, hogy csaljon az arcokra.
Rettegek a repüléstől, és bár miután leszálltam, azt mondtam jó móka volt, a következő repülésig éjjel-nappal ezen stresszeltem, szóval nem tudtam túltenni magam rajta.
      A sztori úgy kezdődött, hogy haza kellett vinnem a lurkót a nagyszülőkhöz, kocsival úgy gondoltam 2000 km nem lenne egy gyermekálom, apa meg még dolgozott. Úgyhogy bárhogy is rettegtem, drága gyermekem idegeinek megkímélése végett beadtam a derekam, és 2 hónap vacilálás után megvettem a jegyeket.
      Fogtam egy nagy hátitáskát, és abba amit én belegyömöszöltem, elég lett volna egy egész óvodának. Fel voltam készülve mindenre. Játékok, 3 cumisüveg tele vízzel(2 órás útra!) , tejpor, csereruha, pelenka és kellékek stb.  Hogy kinyitottam-e a hátitáskát egyáltalán a repülőn?! :) Nem.
Szóval beértünk a repülőtérre, feladtuk a csomagokat, 2 bőrönd + az autósülést. A nénike a pultnál azt mondta ez teljesen lehetetlen, az autósülést is nem tudja feladni. Odamentünk az információs irodához, és ott mondtuk, hogy mi úgy tudtuk, hogy a gyereknek még azt is fel lehet adni, rögtön intézkedett, leadtuk neki, beletette egy zsákba és már ment is a futószalagon. :D
Még így is maradt egy hátitáska, egy babakocsi, amit a repülő ajtajánál hagytam beszálláskor, a szoptatós párna és egy 8 kg-os baba. Ja és ne beszéljünk arról, hogy november volt. Szóval télidzseki miegymás, és körém tekerve a hordozókendő. Ilyen hibát következőbe nem vétek.
       Szóval elbúcsúztunk Apától, a kontrollon könnyedén átsíklottunk a sok kajával. Igyekeztem a kapuhoz. Folyt rólam a víz, össze voltam keveredve mindennel...Nagyon be akartam centizni, hogy felszállás előtt megetessem, hogy ne legyen baj. Hát meg is etettem, még meleg volt az otthonról hozott víz, errefel beszállás előtt 5 perccel közlik, hogy késik a gép vagy 45 percet. F***a. Be voltam már pánikolva , mi lesz, a gyermek nem aludt, nyűgös lesz, a végére éhes lesz.  A pelusa tele volt, én meg nem mertem elmozdulni a kapu mellől, a gyermek már sírt, nem csodáltam , tiszta ideg voltam, egy bácsi mind leskelődött felénk. Látta, hogy szét vagyok csúszva teljesen. :) Megkérdeztem van-e még annyi időm elmenjek a mosdóba? Persze, hagyjak ott mindent, vigyázz a cuccokra.
       Na elkezdődött a beszállás, kerestem a helyem, megkaptam a gép végében az ablak mellett. A táskámat gyorsan felhánytam a tartóba (azt nem tudtam, hogy a lábnál is lehet/ végzetes hiba), a gyerekemet magamra köttem a kendővel (mert vki azt javasolta a neten) , én meg úgy gondoltam, úgy magamhoz szorítom, mintha az életünk múlna rajta. Szerencsémre, a mellettünk lévő helyet üresen hagyták, eggyel arébb egy szimpatikus férfi foglalt helyet. Szóval én annyira féltetettem a gyermeket el nem engedtem, pedig még álltunk , hozták a gyermekövet, amit az enyémhez kellett csatoljak, na én nagy lelkesen jól be is kapcsoltam, biztos ami biztos alapon húztam rajta még egyet, és fel voltam készülve mindenre. Fel ám, de a gép még fél órát állt a kifutón, én pedig bekötve, a gyermek sírt már, én nem mertem elengedni, visszagondolva vicces látvány lehettünk. Mindenki mondta, hogy a gépen hideg van, na egy anyának nem, szakadt rólam a víz, a fürdőruha is sok lett volna. El kezdett felszállni a gép, ahogy felbúgott a motor, a gyermek elkezdett üvölteni, és az út felénél jártunk mikor abbahagyta, hogy addig mi történt, hol jártunk, én azt nem tudom, még az ablakon se tudtam kinézni. Szegény gyermek végkimerülésben a mellemet kereste, oda is adtam, és azon nyomban elaludt. Én meg csak bámultam ki az ablakon a fehérségbe, elöntött a nyugalom, csak odaérünk valahogy. Leszállás előtt a kapitány megszólalt, na a gyermek riadtan megint el kezdett üvölteni, és tette ezt míg meg nem állt a motor.  Mondanom sem kell utolsóként szálltam ki a gépből, alig tudtam össszeszedni magunkat, aztán egy kedves munkás jött oda és elkísért minket a kontrollig. Mire odaértem a csomagokhoz, sehol senki se volt, csak árván mentek körbe a bőröndjeink. Ott fogtam egy kocsit, rápakoltam mindent, azt toltam elől, hátul húztam a babakocsit, és olyan fáradtságot éreztem mint mikor 3 hónapig dolgoztam reggeltől estig szabadnap nélkül. Welcome home!

       3 hónapot töltöttünk otthon, a gyermek megnőtt, már kapott rendes kaját is, ülni is tudott, én meg már sokkal okosabb voltam.
Így készültem mostmár a visszaútra:

  • A gyermek téli kezeslábasát és az én téli kabátomat is, mielőtt feladtuk a csomagokat, beletettem a bőröndbe. Még így is izzadtam, de ég és föld volt a különbség a közérzetemben.
  • A repülőtéren megetettem. Most is felköttem magamra, mert könnyebb volt közlekedni, most nem vittem babakocsit, azt Apa hozta vissza.
  • Nem siettem, hogy átmenjek a kontrollon, csak utolsó percben. 
  • A pelenkázótáskába tettem egy üveget teával, egy üveget vízzel / fontos megemlíteni, hogy a gépen nem tudtak adni forralt vizet, csak vmi meleget) , egy kicsi üveges bébikaját(gyümölcsöt), olyan játékokat amit még sosem látott, egy kedvenc játékot, cumit, és pelenkát.
  • Nagyon rendes volt a légitársaság, mert melletünk megint két helyet szabadon hagytak. 
  • A gyermeket persze nem köttem magamra, és az övét se kapcsoltam be egész az utolsó pillanatig. Folyamatosan cumiztattam, meg itattam vízzal, hogy a füle ne duguljon be. Persze ezt anno nehéz volt megcsinálni, mikor a kicsi még csak szopizott.
  • A táskát a lábamhoz tettem, elővettem belőle minden fontos dolgott, hogy felszállás alatt szórakoztatni tudjam. Egy kukk se volt. El se hittem, igaz én szinte elájultam akkora volt a nyomás felszálláskor, de a gyermek meg se parittyázta. Nagyon megkönnyebültem. 
  • Mikor felértünk, kikapcsoltam az övét, felállítottam a lábamra, és fél órán keresztül az előttünk lévő szék zsebeiből pakolta ki-be a magazinokat. Ezalatt még megettem a bébiétellel, aztán mellre tettem, és úgy beleszundított, hogy ismét leszálláskor ébredt meg. 
  • Akkora már megéhezett, úgyhogy volt egy kis nyűg, de nem volt vészes, ellentétben a leszállással, ami a szélvihar miatt úgy megdobálta a gépet, hogy már már kétségeim támadtak, hogy le tudja-e tenni már arra a k***a betonra.
  • Most ahogy földet értünk hipp-hopp összepakoltam mindent, a gyermeket magamra köttem, és az elsők közt szálltam le a gépről. Madarat lehetett volna fogatni velem!:) Apa várt minket, a lurkót megetettem hamar, és mindenki boldog volt.
  • Persze így visszanézve újra a repülőt választanám, mostmár az autó szóba se jöhetne, mert már annyit nem bír a székébe ülni, míg elmegyek a legközelebbi üzletbe.
  • Tanulság: nem kell túlstresszelni a dolgot, se a pakolást, egy kis kaja, víz, 1 kedvenc játék, 1 új játék, 1 pokróc ha elalszik, és ne öltözzetek túl, ha ti kell cipeljétek a babát.
  • Termoszt nem engednek felvinni a gépre, jobb akkor a melegítő táska, ami melegen tartja a tejet. Bármennyi ételt felengednek a babának. Az alkalmazottak nagyon segítőkészek. Nem kell izgulni, ha sír a baba, senki nem néz rád rossz szemmel.
  • Végig énekeltem a babának felszálláskor, szerintem az előttem ülő férfi is megtanulta a dalokat végére. De a lényeg, hogy segített, mert nem sírt a baba.
  • Ha te is ilyen kétségbeesett anyuka vagy, és bármire még kiváncsi vagy a repüléssel kapcsolatban, nyugodtan írj! :)

2016. február 4., csütörtök

Születésnapi naptár/ Letölthető


   

     A mai világban már a születésnapok körüli hangulat is kiveszőben van. A nagy rohanás, "mindenki csak magával foglalkozik" tény elvette tőlünk az igazi ünneplés szépségét. Régen a fiatalok , gyermekek mindig házibulit tartottak, evéssel-ivással, nagy tortával, és végtelen jókedvvel. A felnőtteket is sok barátjuk, családtagjuk köszöntötték, amik sokszor éjfélig tartó /Ha nem tovább/ táncolással végződtek.
     MA, örüljünk, ha saját gyermekünknek, legalább családtagjainknak eszébe jut a szülinapunk. Olyankor is egy kurta kis megemlékezés, és a nap folytatódik tovább. (Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, de nagy vonalakban már így zajlik a dolog) Elhidegültünk egymástól. Ha szerencsénk van, és belépünk a FB-ra pont aznap, és észrevesszük, hogy valamelyik barátunknak születésnapja van, talán még elkapjuk, hogy éjfél előtt odapingáljunk egy Boldog Születésnapot megjegyzést. / A férjem profilján éppen ezért az okból kifolyólag nem nyilvános a születésnapi dátuma, mert akinek fontos, az anélkül is tudni fogja. És talán azok az igazi barátok, ha csak 1 is./
      Én magam is változtatni szeretnék ezen, ezért készítettem egy naptárt, amit kinyomtatok, beírom a nekem fontos személyek születésnapját / esetleg fontos megemlékezéseket/, befóliáztatom és kiakasztom valahová, a konyhába, az irodába, az előtérbe, ahová jól esik. Így sosem fogok lemaradni a köszöntésről, és időben gondoskodhatok valami kedvességről, ajándékról az ünnepeltnek. 
      Persze tudom, hogy ezt telefonos alkalmazásokkal is meg lehet oldani, aki szereti , az használja, de én próbálok egy kicsit visszatérni a technika előtti időkhöz. :)
       A képre kattintva letöltheted a naptárt.

2016. február 3., szerda

10 tipp, hogyan legyél szervezett!



A múltkor arról írtam, miért jó ha szervezettek vagyunk. Ma hozok pár tippet, hogyan valósíthatjuk ezt meg, és mit kell tennünk érte, hogy a napjaink ne káoszban teljenek el, és a lakásunkban eluralkodjék a rend.

                    Igaz a mondás: REND A LELKE MINDENNEK!


  1. Írd le a dolgokat! Kezdd azzal, hogy leírod a teendőidet, a terveidet, amiket meg szeretnél valósítani. Olyan egyszerű dolgokkal is kezdheted, mint, hogy írsz egy listát a születésnapokról, hogy időben tudd, ha a hozzátartozóidnak, barátaidnak születésnapja lesz. Írj bevásárlólistát, szervezd meg a heti menüt, csinálj takarításhoz listát, másnapra egy elvégzendő feladatok listát, fontos találkozókhoz az időpontokat jegyezd fel.
  2. A szervezett emberek nem pazarolják az időt. Írd le mit akarsz elérni ebben az évben, vagy akár egész életedben, és fogj neki már ma! Írj egy bakancslistát, és jegyezd fel melléje hogyan érheted azt el.
  3. Ne halaszgass! Minél tovább vársz a dolgokkal, annál nehezebb lesz őket megvalósítani. Ha kevesebbet akarsz stresszelni, minél előbb tedd rendbe az életedet!
  4. Mindennek legyen meg a helye a lakásban! Tárold megfelelően a dolgokat,szortírozd őket, ha mesterfokon szeretnéd, akkor címkézd fel a dobozokat, a polcokat, így nem csak gyorsan megkapod amit keresel, de egyben vigyázol is a dolgaidra, és ezzel pénzt is spórolsz.
  5. Lomtalaníts rendszeresen! Nem győzöm hangsúlyozni, milyen fontos, hogy rendszeresen lomtalanítsunk magunk körül, így nem csak a lakás szabadul fel, de egyben a lelkünk is.
  6. Csak azt tartsd meg amit használsz! Több dolog több limlomot eredményez. Az embernek fele annyi dologra sincs szüksége, mint amit manapság magunk körül tartunk.
  7. Pontosan írd le mire van szükséged, így elkerülöd, hogy olyasmit vásárolj ami felesleges. Másrészről ezért fontos, hogy mindennek legyen meg a helye, és rendben legyen tartva, mert így tudni fogjuk mi minden van a lakás összes zegzugában.
  8. Dolgozz keményen! A sikerekhez erőfeszítés kell, legyen az akár egy tiszta, rendezett lakás, vagy munkahelyi karrier. Lehet csak úgy eléldegélni is, de ha valamit jól akarunk csinálni, tennünk kell érte.
  9. Fogadd el, hogy naponta kell a háztartásban dolgozz, takaríts, tenned venned az otthonodban. Ez van, lányok! :) Ezt mi már nem tudjuk kikerülni, igaz?
  10. Egyből rakd helyre a dolgokat! Bevallom, nekem ezzel van még a mai napig problémám, amin persze dolgozok, de van még javítani való...:) Gyorsan káosz lesz a lakásban, ha ezt itt hagyjuk,azt ott hagyjuk. Vagy amit én szoktam, hogy ha valamit ki kellene vinnem a konyhába a hálószobából, akkor a nappaliban hagyom, mondván, hogy onnan mindjárt kiviszem, mikor rendet rakok. Tehát kétszer dolgozom. Jobb azonnal mindent a helyére tenni, így gyorsabban rend lesz a házban.