Kezdjük azzal a sztorit, hogy még sosem repültem azelőtt. Az, hogy ezt pont egy 4 hónapos kisbabával, 2 bőrönddel, 1 babakocsival, és 1 autósüléssel + egy szóptatós párnával a karomban, teljesen egyedül kellett végrehajtanom elsőre, már önmagában mosolyt kell, hogy csaljon az arcokra.
Rettegek a repüléstől, és bár miután leszálltam, azt mondtam jó móka volt, a következő repülésig éjjel-nappal ezen stresszeltem, szóval nem tudtam túltenni magam rajta.
A sztori úgy kezdődött, hogy haza kellett vinnem a lurkót a nagyszülőkhöz, kocsival úgy gondoltam 2000 km nem lenne egy gyermekálom, apa meg még dolgozott. Úgyhogy bárhogy is rettegtem, drága gyermekem idegeinek megkímélése végett beadtam a derekam, és 2 hónap vacilálás után megvettem a jegyeket.
Fogtam egy nagy hátitáskát, és abba amit én belegyömöszöltem, elég lett volna egy egész óvodának. Fel voltam készülve mindenre. Játékok, 3 cumisüveg tele vízzel(2 órás útra!) , tejpor, csereruha, pelenka és kellékek stb. Hogy kinyitottam-e a hátitáskát egyáltalán a repülőn?! :) Nem.
Szóval beértünk a repülőtérre, feladtuk a csomagokat, 2 bőrönd + az autósülést. A nénike a pultnál azt mondta ez teljesen lehetetlen, az autósülést is nem tudja feladni. Odamentünk az információs irodához, és ott mondtuk, hogy mi úgy tudtuk, hogy a gyereknek még azt is fel lehet adni, rögtön intézkedett, leadtuk neki, beletette egy zsákba és már ment is a futószalagon. :D
Még így is maradt egy hátitáska, egy babakocsi, amit a repülő ajtajánál hagytam beszálláskor, a szoptatós párna és egy 8 kg-os baba. Ja és ne beszéljünk arról, hogy november volt. Szóval télidzseki miegymás, és körém tekerve a hordozókendő. Ilyen hibát következőbe nem vétek.
Szóval elbúcsúztunk Apától, a kontrollon könnyedén átsíklottunk a sok kajával. Igyekeztem a kapuhoz. Folyt rólam a víz, össze voltam keveredve mindennel...Nagyon be akartam centizni, hogy felszállás előtt megetessem, hogy ne legyen baj. Hát meg is etettem, még meleg volt az otthonról hozott víz, errefel beszállás előtt 5 perccel közlik, hogy késik a gép vagy 45 percet. F***a. Be voltam már pánikolva , mi lesz, a gyermek nem aludt, nyűgös lesz, a végére éhes lesz. A pelusa tele volt, én meg nem mertem elmozdulni a kapu mellől, a gyermek már sírt, nem csodáltam , tiszta ideg voltam, egy bácsi mind leskelődött felénk. Látta, hogy szét vagyok csúszva teljesen. :) Megkérdeztem van-e még annyi időm elmenjek a mosdóba? Persze, hagyjak ott mindent, vigyázz a cuccokra.
Na elkezdődött a beszállás, kerestem a helyem, megkaptam a gép végében az ablak mellett. A táskámat gyorsan felhánytam a tartóba (azt nem tudtam, hogy a lábnál is lehet/ végzetes hiba), a gyerekemet magamra köttem a kendővel (mert vki azt javasolta a neten) , én meg úgy gondoltam, úgy magamhoz szorítom, mintha az életünk múlna rajta. Szerencsémre, a mellettünk lévő helyet üresen hagyták, eggyel arébb egy szimpatikus férfi foglalt helyet. Szóval én annyira féltetettem a gyermeket el nem engedtem, pedig még álltunk , hozták a gyermekövet, amit az enyémhez kellett csatoljak, na én nagy lelkesen jól be is kapcsoltam, biztos ami biztos alapon húztam rajta még egyet, és fel voltam készülve mindenre. Fel ám, de a gép még fél órát állt a kifutón, én pedig bekötve, a gyermek sírt már, én nem mertem elengedni, visszagondolva vicces látvány lehettünk. Mindenki mondta, hogy a gépen hideg van, na egy anyának nem, szakadt rólam a víz, a fürdőruha is sok lett volna. El kezdett felszállni a gép, ahogy felbúgott a motor, a gyermek elkezdett üvölteni, és az út felénél jártunk mikor abbahagyta, hogy addig mi történt, hol jártunk, én azt nem tudom, még az ablakon se tudtam kinézni. Szegény gyermek végkimerülésben a mellemet kereste, oda is adtam, és azon nyomban elaludt. Én meg csak bámultam ki az ablakon a fehérségbe, elöntött a nyugalom, csak odaérünk valahogy. Leszállás előtt a kapitány megszólalt, na a gyermek riadtan megint el kezdett üvölteni, és tette ezt míg meg nem állt a motor. Mondanom sem kell utolsóként szálltam ki a gépből, alig tudtam össszeszedni magunkat, aztán egy kedves munkás jött oda és elkísért minket a kontrollig. Mire odaértem a csomagokhoz, sehol senki se volt, csak árván mentek körbe a bőröndjeink. Ott fogtam egy kocsit, rápakoltam mindent, azt toltam elől, hátul húztam a babakocsit, és olyan fáradtságot éreztem mint mikor 3 hónapig dolgoztam reggeltől estig szabadnap nélkül. Welcome home!
3 hónapot töltöttünk otthon, a gyermek megnőtt, már kapott rendes kaját is, ülni is tudott, én meg már sokkal okosabb voltam.
Így készültem mostmár a visszaútra:
- A gyermek téli kezeslábasát és az én téli kabátomat is, mielőtt feladtuk a csomagokat, beletettem a bőröndbe. Még így is izzadtam, de ég és föld volt a különbség a közérzetemben.
- A repülőtéren megetettem. Most is felköttem magamra, mert könnyebb volt közlekedni, most nem vittem babakocsit, azt Apa hozta vissza.
- Nem siettem, hogy átmenjek a kontrollon, csak utolsó percben.
- A pelenkázótáskába tettem egy üveget teával, egy üveget vízzel / fontos megemlíteni, hogy a gépen nem tudtak adni forralt vizet, csak vmi meleget) , egy kicsi üveges bébikaját(gyümölcsöt), olyan játékokat amit még sosem látott, egy kedvenc játékot, cumit, és pelenkát.
- Nagyon rendes volt a légitársaság, mert melletünk megint két helyet szabadon hagytak.
- A gyermeket persze nem köttem magamra, és az övét se kapcsoltam be egész az utolsó pillanatig. Folyamatosan cumiztattam, meg itattam vízzal, hogy a füle ne duguljon be. Persze ezt anno nehéz volt megcsinálni, mikor a kicsi még csak szopizott.
- A táskát a lábamhoz tettem, elővettem belőle minden fontos dolgott, hogy felszállás alatt szórakoztatni tudjam. Egy kukk se volt. El se hittem, igaz én szinte elájultam akkora volt a nyomás felszálláskor, de a gyermek meg se parittyázta. Nagyon megkönnyebültem.
- Mikor felértünk, kikapcsoltam az övét, felállítottam a lábamra, és fél órán keresztül az előttünk lévő szék zsebeiből pakolta ki-be a magazinokat. Ezalatt még megettem a bébiétellel, aztán mellre tettem, és úgy beleszundított, hogy ismét leszálláskor ébredt meg.
- Akkora már megéhezett, úgyhogy volt egy kis nyűg, de nem volt vészes, ellentétben a leszállással, ami a szélvihar miatt úgy megdobálta a gépet, hogy már már kétségeim támadtak, hogy le tudja-e tenni már arra a k***a betonra.
- Most ahogy földet értünk hipp-hopp összepakoltam mindent, a gyermeket magamra köttem, és az elsők közt szálltam le a gépről. Madarat lehetett volna fogatni velem!:) Apa várt minket, a lurkót megetettem hamar, és mindenki boldog volt.
- Persze így visszanézve újra a repülőt választanám, mostmár az autó szóba se jöhetne, mert már annyit nem bír a székébe ülni, míg elmegyek a legközelebbi üzletbe.
- Tanulság: nem kell túlstresszelni a dolgot, se a pakolást, egy kis kaja, víz, 1 kedvenc játék, 1 új játék, 1 pokróc ha elalszik, és ne öltözzetek túl, ha ti kell cipeljétek a babát.
- Termoszt nem engednek felvinni a gépre, jobb akkor a melegítő táska, ami melegen tartja a tejet. Bármennyi ételt felengednek a babának. Az alkalmazottak nagyon segítőkészek. Nem kell izgulni, ha sír a baba, senki nem néz rád rossz szemmel.
- Végig énekeltem a babának felszálláskor, szerintem az előttem ülő férfi is megtanulta a dalokat végére. De a lényeg, hogy segített, mert nem sírt a baba.
- Ha te is ilyen kétségbeesett anyuka vagy, és bármire még kiváncsi vagy a repüléssel kapcsolatban, nyugodtan írj! :)
