Bár a blog fő témája a háztartás, mégis úgy érzem olyan bejegyzéseknek is helye van /lennie kell itt, amik az emberről szólnak, aki a háttérben dolgozik, az anyákról, a nőkről, a feleségekről, akik nap mint nap teszik a dolgukat. Egyszerűen magáról az emberről, a csupasz énről, arról, hogy mi zajlik egy emberben odabent, a lelke bugyraiban, a gondolataiban, hiszen minden a belsőnkből indul ki, abból akik vagyunk, és abból amit gondolunk, és ahogyan megéljük a saját életünket.
Mint önálló személy a bejegyzések belőlem indulnak ki, az én életemből, a gondolataimból, de talán másnak is segíthetnek, vagy örömét lelheti az olvasásukban.
Ma kicsit az önismeretről szeretnék beszélni, arról milyen fontos, igazán ismernünk magunkat. Magától értetődőnek tűnik, hogy az ember ismeri önmagát, mégis nekem például csekély 30 évembe telt eljutnom oda, hogy el kezdjek ismerkedni saját magammal....és még nincs vége az útnak, azt hiszem, soha nem is lehet..:) Lehet ez olyan dolog, ami nem magától jön, amihez bizonyos számú évek kell elteljenek, bizonyos tapasztalatokat(sőt biztosan kellenek tapasztalatok) kell szereznünk, ki kell nőnie a bölcsesség fogunknak, hogy metaforikusan fogalmazzak...:D
Megismerni önmagunkat sok esetben nem egy kéjes utazás...az ember megtapasztalja, hogyan reagál dolgokra, mit hoznak ki belőle bizonyos szituációk, miért teszi azt amit tesz, hogyan reagál élethelyzetekre. A legfontosabb kérdés amit föl kell tennünk magunknak, de van olyan is, hogy csak magától leesik a tantusz, az az, hogy: MIÉRT? Miért érzem magam így? Miért tettem most ezt? Miért vagyok dühös, boldogtalan, ideges, miért érzem azt amit érzek, miért tartok ott ahol az életemben, miért ilyen személyiségem?!!! Kérdések, kérdések...És akkor amikor lassan választ kapsz ezekre a kérdésekre tudatosan vagy sem, akkor kivilágosodik minden: Ez vagyok én! Közelebb kerültem saját magamhoz, tudom(ha nem is 100%-san), hogy ki vagyok! Végre tudom ki vagyok! Tudom , hogy miért vagyok olyan amilyen!
Na ezen a felismerésem estem át én az utóbbi időben. Lehet azért, mert egyrészt olyan élethelyzetekbe kerültem, ami rákényszerített, hogy magammal törődjek, beleássam magam a lelkem sötét zugaiba, másrészt voltak dolgok, amik idővel tudatosultak bennem, minden áskálás nélkül. Én úgy fogalmaznék, hogy lassan felnőttem. Mondhatnám, az elmém utolérte a testem fejlődését...:)
Felnőtté válni agyban, lelkileg nem magától értetődő, az ember a korral lesz bölcsebb, ma már én is belátom..mondják, hogy az idősebb emberek bölcsebbek, aztán persze a fiatalok nem hiszik el...tudhatnak persze a fiatalok sokkal többet információs szinten, de azt az igazi, " az élet titkaként" meghatározott bölcsességet csak a korral érhetjük el. És mi más az alapja az egész létünknek, mint az, hogy minden belőlünk indul ki. Az számít, mi milyen kapcsolatban vagyunk önmagunkkal, rájönni kik vagyunk mi, hogyan állunk hozzá a világhoz, milyen értékrendet képviselünk, és hogy ez miként befolyásolja egész életünket.
Aki olvassa a blogomat, az már tudja, hogy tavaly ilyenkor egy igen nehéz depresszión estem át, az is lehet, akkor indult el az utazásom a belső világom felé. Felálltam, mert fel kellett...Isten tudja csak, hogyan, nem egyedül, mert egyedül nem ment volna. És akkor az idén, pár héttel Újév után, ismét ott találtam magam a lelkem sötét bugyraiban. Nagyon alattomosan jön a depresszió, észre se veszed, mert tudatalatt bontakozik ki, és csak akkor ijedsz meg, amikor fizikailag is megmutatkozik. Nem akartam újra átélni! Bármit, csak azt nem, a legijesztőbb dolog, elveszteni a kontrollt az életed fölött, az elméd fölött. Olyan erősen kell koncentrálnom, hogy ne kapjon el egy pánikroham, hogy leizzadok benne.
Nagyon nehéz az elmét irányítani, mégis ez az alapja az egész boldogságunknak. Hogy hogyan gondolkodunk, hogy mire gondolunk a nap minden percében. Hogyan éljük meg az életünket. Ahhoz, hogy ezt jól csináljuk, elengedhetetlen megismernünk önmagunkat. Miért vagyok olyan amilyen? Miért gondolkodok úgy ahogy? Miért nem vagyok boldog? Nem felületesen boldog, mert én azt gondoltam boldog vagyok, elégedett vagyok, de mégis a lelkem mélyén küzdöttem önmagammal folyamatosan. Azért, mert nem ismertem önmagam, igaz még mindig csak a felszínt kapírgálom, de így is millió dolog tisztult le bennem az utóbbi időben.
Hogy milyen következményeket vontam le az utóbbi időben?
- El kell tudni engedni a dolgokat, amint nem küzdesz, és a lelked lecsendesedik, lehet hogy magától megoldódik a probléma.
- Mindig meg kell próbálni megérteni az embereket, mit miért tesznek, mielőtt szembe mennél velük.
- Csak az a fontos, hogy te mit gondolsz saját magadról! Ne hagyd, hogy mások befolyásolhassák a saját magadról alkotott képedet.
- Nem kell megfelelni a sztereotípiáknak. Lejárt az az időszak, amikor meg kellett felelnünk a minket körülvevő társadalmi elvárásoknak. Vállald fel magad bátran, úgy ahogy van!!!
- Nem kell erőltetni ami nem megy....olyan fölös energiák vesznek el, amelyeket fordíthatnál olyan dolgokra amiben igazán jó vagy.
- Időt kell szánni rá, hogy megismerkedjünk önmagunkkal. Elmélkedni, és őszintén szembe nézni önmagunkkal, a hibáinkkal. Mindennek van alapja, oka. Olyan mondatokkal lehet kihozni ezt, mint: Azért vagyok zárkózott, mert.....
Azért vagyok irigy, mert....
Nehéz, és kíméletlenül őszinte válaszokat kapsz az énedtől, de így fogod megismerni önmagadat. Ha egyszer megvannak a válaszok, akkor változtatni is tudsz rajtuk, hogy megtalálhasd az igazi boldogságodat, a lelki békédet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése